Jób könyve 2

1Történt egy napon, hogy eljöttek az istenfiak, hogy az ÚR színe elé járuljanak. Eljött velük a Sátán is, hogy az ÚR színe elé járuljon. 2Az ÚR azt kérdezte a Sátántól: Honnan jössz? A Sátán így felelt az ÚRnak: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet. 3Az ÚR pedig azt kérdezte a Sátántól: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és kerüli a rosszat. Még most is állhatatos feddhetetlenségében, noha fölingereltél ellene, hogy ok nélkül sújtsam. 4A Sátán ezt válaszolta az ÚRnak: Bőrt bőrért; de mindazt, amije csak van, odaadja az ember az életéért. 5Nyújtsd csak ki a kezed, és sújts le csontjára és testére: vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe? 6Az ÚR pedig azt mondta a Sátánnak: Íme, a kezedben van ő, csak az életét kíméld! 7Akkor eltávozott a Sátán az ÚR színe elől, és megverte Jóbot undok fekéllyel tetőtől talpig. 8Jób fogott egy cserepet, azzal vakarta magát, és így ült a hamu közepén. 9A felesége pedig azt mondta neki: Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10Ő azonban azt felelte: Úgy beszélsz, mint egy bolond. Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk? Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával. 11Mikor pedig Jób három barátja meghallotta mindazt a nyomorúságot, amely rajta esett, eljött mindegyik a lakhelyéről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Elhatározták, hogy együtt elmennek hozzá, hogy bánkódjanak vele, és vigasztalják őt. 12Amint távolról megpillantották, nem is ismerték meg. Hangosan zokogtak, azután pedig mindegyik megszaggatta a maga köntösét, port hintettek a fejükre és az ég felé. 13Hét napon és hét éjszakán át ott ültek vele a földön, és egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.