Jób könyve 11

1Ekkor megszólalt a naamái Cófár: 2E sok beszédre ne lenne felelet? Hát a csacsogó embernek legyen igaza? 3Fecsegésed vajon elnémítja-e az embereket? Csúfolódsz, és ne legyen, aki megszégyenítsen? 4Azt mondod: Értelmes a beszédem, tiszta vagyok a szemed előtt. 5Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkát ellened! 6Kijelentené neked a bölcsesség titkait, mert az kétszer többet ér az okoskodásnál, és megtudnád, hogy Isten még el is engedett bűneidből. 7Elérheted-e Isten mélységét, vagy eljuthatsz-e a Mindenható tökéletességére? 8Magasabb az az egeknél; mit tehetnél? Mélyebb az a Seolnál; hogyan ismerhetnéd meg? 9Mérete hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél. 10Ha valakinek nyomába ered, elfogja és ítéletre viszi: ugyan ki akadályozhatná meg? 11Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem is figyel oda! 12Akkor lesz értelmessé a balga, ha a vadszamár csikója embernek születik. 13De ha kitárod a szíved, és feléje nyújtod a kezed; 14ha távol tartod magadtól a hamisságot, amely kezedhez tapad, és nem engeded, hogy hajlékodban gonoszság lakozzon, 15akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem fogsz félni. 16Sőt a nyomorúságról is elfelejtkezel, és úgy emlékszel rá, mint a tovavonuló vizekre. 17Ragyogóbb lesz életed a déli napfénynél, és a sötétség is olyan lesz, mint a kora reggel. 18Akkor bíznál, mert volna reménységed; széttekintenél, és biztonságban nyugodnál. 19Ha lefeküdnél, nem rettentene föl senki, sőt sokan hízelegnének neked. 20De a gonoszok szemei elepednek, menedékük eltűnik előlük, és reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.