Jób könyve 10

1Lelkemből utálom életemet, szélnek eresztem panaszomat; hadd szóljak lelkem keserűségében. 2Azt mondom Istennek: Ne kárhoztass engem. Add tudtomra, miért perelsz velem! 3Jó-e az neked, hogy nyomorgatsz, hogy megveted kezed munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod? 4Testi szemeid vannak neked, és úgy látsz, ahogy a halandó lát? 5Olyanok napjaid, mint a halandóé, és olyanok éveid, mint az emberé, 6hogy álnokságomról tudakozódsz, és vétkem után kutatsz? 7Jól tudod, hogy nem vagyok gonosz, még sincs senki, aki kiszabadítana kezedből! 8Kezed formált és alkotott, mégis elfordulsz, és megrontaszengem? 9Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, és most újra porrá tennél engem? 10Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal láttál el. 12Életet és kegyelmet adtál nekem, és gondviselésed őrizte lelkem. 13Mégis ezeket rejtegetted szívedben, hisz tudom, hogy ezt tökélted el magadban: 14ha vétkezem, mindjárt észreveszed, és bűnöm alól nem mentesz fel. 15Ha istentelen vagyok, jaj nekem! Ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl a fejem. Eltölt a szégyen, és látom nyomorúságomat. 16Hiszen ha fölemelném fejem, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét ellenem fordítanád csodás hatalmadat. 17Új tanúkat állítanál ellenem, megsokasítanád rajtam bosszúállásodat; sereged hullámokban támadna ellenem. 18Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bárcsak meghaltam volna, és szem se látott volna engem! 19Olyan lennék, mintha nem is éltem volna, mintha az anyaméhből vittek volna a sírba! 20Úgyis kevés napom maradt, hagyhatna már. Forduljon el tőlem, hadd viduljak föl kissé, 21mielőtt oda megyek, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a halál árnyékának földjére, 22az éjféli homály földjére, amely olyan, mint a halál árnyékának sűrű sötétsége; ahol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sötétség.