Jeremiás siralmai 1

1Jaj, de árván maradt a város, amely tele volt néppel! Olyan lett, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, fejedelemasszony a tartományok között; de robotra fogták! 2Sírva sír éjjelente, s könny borítja arcát! Senki sincs, aki vigasztalná azok közül, akik szerették. Barátai mind megcsalták, ellenségeivé lettek. 3A nyomorúság és a kemény szolgálat után száműzetésbe ment Júda! Ott ül a népek között, nem talál nyugalmat. Minden üldözője utolérte szorultságában. 4Sion útjai gyászolnak, mert nincsen, aki ünnepre jönne. Minden kapuja elpusztult. Papjai sóhajtoznak, szüzei búsulnak, és neki csupa keserűség jut. 5Elnyomói hatalomra jutottak, ellenségei boldogok. Bizony, az ÚR szomorította meg sok bűne miatt, gyermekei fogságba mentek az elnyomó előtt. 6Elhagyta Sion leányát minden ékessége, fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, amelyek nem találnak legelőt, és erőtlenül futnak üldözőik előtt. 7Visszaemlékezik Jeruzsálem nyomorúságának és elnyomásának napjain minden gyönyörűségére, amelyben része volt a régi időkben. De népe ellenség kezébe esett, és nem volt segítsége. Ellenségei látva őt csak nevettek megsemmisülésén. 8Súlyosan vétkezett Jeruzsálem, azért lett tisztátalanná. Minden tisztelője megvetette, mert látták mezítelenségét, ő maga is sóhajtozik és elfordul. 9Szennyes a ruhája széle, nem gondolt arra, mi lesz a vége. Szörnyen lesüllyedt, nincs vigasztalója. Lásd meg, URam, nyomorúságomat, mert az ellenség erőt vett rajtam! 10Kinyújtotta a kezét az ellenség minden kincse után. Sőt látta, hogyan mentek be szentélyébe azok a népek, akikről azt parancsoltad, hogy nem mehetnek be gyülekezetedbe. 11Egész népe sóhajtozik, kenyér után futkos, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy fölelevenedjenek. Lásd meg, URam, és tekintsd meg, milyen megvetetté lettem! 12Mindnyájan, ti járókelők: tekintsétek meg, és lássátok: van-e olyan bánat, mint az én bánatom, amely engem ért, amellyel engem sújtott az ÚR izzó haragja napján?! 13A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, hogy eltiporjon. Hálót vetett lábamnak, hanyatt buktatott, elhagyottá tett engem; egész nap beteg vagyok. 14Saját kezével rótta rám vétkeim igáját, ráfonódtak nyakamra, megrendítették erőmet. Olyanok kezébe adott engem az Úr, akiknek nem állhatok ellen. 15Az Úr félredobálta mellőlem minden harcosomat. Gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát. 16Ezekért sírok én, szememből patakzik a könny, mert messze van tőlem vigasztalóm, aki megeleveníthetne engem. Fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség. 17Sion kinyújtja a kezét, de nincs vigasztalója. Az ÚR rendelt szorongatókat Jákób ellen körös-körül, Jeruzsálem csúfsággá lett közöttük. 18Igazságos az ÚR, mert szava ellen rugódoztam! Halljátok meg mind, ti népek, és lássátok bánatomat: hajadon lányaim és ifjaim fogságba mentek! 19Kiáltottam azoknak, akik szerettek, de megcsaltak engem. Papjaim és véneim elpusztultak a városban, amikor étel után futkostak, hogy megelevenedjenek. 20Lásd meg, URam, milyen nyomorult vagyok, bensőm háborog, vergődik a szívem, mert bizony engedetlen voltam. Kint fegyver pusztít, bent minden olyan, mint a halál! 21Hallották, hogy sóhajtozom, de nincs vigasztalóm. Minden ellenségem hallott veszedelmemről. Örültek, hogy ezt cselekedted. Hozd el a napot, amelyet meghirdettél! Legyenek ők is olyanok, mint én! 22Jusson eléd minden gonoszságuk, és bánj velük úgy, ahogyan velem bántál minden bűnömért. Bizony, sokat sóhajtozom, és beteg a szívem.