Ezékiel próféta könyve 3

1Azt mondta nekem: Embernek fia! Edd meg, ami előtted van! Edd meg ezt a tekercset, és menj, beszélj Izráel házához! 2Erre kinyitottam a számat, és ő megetette velem azt a tekercset. 3Azt mondta nekem: Embernek fia! Elégítsd meg hasadat, és töltsd meg bensődet ezzel a tekerccsel, amelyet neked adok! Ekkor megettem azt, és olyan lett a számban, mint az édes méz. 4Azt mondta nekem: Embernek fia! Eredj, menj el Izráel házához, és mondd el nekik az én szavaimat! 5Mert nem valami érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez küldelek, hanem Izráel házához. 6Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek beszédét nem értenéd. Bizony ha őhozzájuk küldtelek volna, ők hallgatnának rád. 7De Izráel háza nem akar rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni, mert Izráel egész háza keményfejű és megátalkodott szívű. 8Íme, olyan keménnyé teszem arcodat, amilyen az ő arcuk, és olyan keménnyé a homlokodat, amilyen az ő homlokuk. 9Olyanná teszem homlokodat, mint a gyémánt, amely a kovakőnél is keményebb. Ne félj tőlük, és ne rettenj meg tekintetüktől, mert pártütők háza az övék! 10Ezt mondta nekem: Embernek fia! Vedd szívedbe, hallgassa meg füled minden beszédemet, amelyet szólok neked! 11Eredj, menj el a foglyokhoz, néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és ezt mondd: „Így szól az én Uram, az ÚR!” – vagy meghallják, vagy nem. 12Ekkor fölemelt engem a lélek, és hátam mögött nagy dörgés hangját hallottam: Áldott az Úr dicsősége az ő helyén! 13Az élőlények szárnyainak zúgása, ahogyan egymáshoz értek, és mellettük a kerekek csikorgása volt az a nagy dörgő hang. 14A lélek fölemelt, elragadott engem, és elmentem elkeseredve, haraggal a lelkemben, az Úr kemény keze pedig rámnehezedett. 15Eljutottam Tél-Ábibba, a foglyokhoz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Leültem ott, ahol ők laktak. Ott ültem közöttük némán hét napig. 16Hét nap múlva az Úr szava így szólt hozzám: 17Embernek fia! Őrállóul adtalak Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, intsd meg őket az én nevemben. 18Ha ezt mondom a hitetlennek: „Halálnak halálával halsz meg”, és te nem inted meg, és nem szólsz neki, hogy visszatérítsd a hitetlent gonosz útjáról, hogy éljen: akkor az a gonosztevő meghal ugyan saját vétke miatt, de a vérét a te kezedből kérem számon. 19De ha te megintetted a hitetlent, és ő nem tér meg hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő saját vétke miatt hal meg, te pedig megmentetted a lelkedet. 20És ha elfordul az igaz az igazságától, és álnokságot cselekszik, csapdát állítok eléje, és meg fog halni. Ha nem intetted meg őt, saját vétke miatt hal meg, és nem lesz emléke igaz cselekedeteinek, de vérét a te kezedből kérem számon. 21Ha pedig megintetted azt az igazat, hogy ne vétkezzék az igaz, és ő nem vétkezik többé, akkor élvén él, mert engedett az intésnek, és te is megmentetted a lelkedet. 22Rajtam volt ott az Úr keze, és azt mondta nekem: Kelj föl, menj ki a völgybe, és ott beszélek veled. 23Fölkeltem azért, kimentem a völgybe, és íme, ott állt az Úr dicsősége. Hasonló volt ahhoz a dicsőséghez, amelyet a Kebár-folyó mellett láttam, és arcra borultam. 24Akkor lélek áradt belém, a lábamra állított, és így szólt hozzám: Menj, és zárkózz be a házadba! 25Embernek fia, íme, köteleket vetnek rád, megkötöznek velük, és nem mehetsz ki közéjük. 26Nyelvedet pedig az ínyedhez ragasztom, és néma leszel, hogy ne légy őket feddő férfi, mert pártütők háza az övék. 27Amikor pedig majd szólok hozzád, és megnyitom a szádat, ezt mondd nekik: „Így szól az én Uram, az ÚR: Aki meghallja, az hallja, aki nem akarja, az nem hallja, mert pártütők háza az övék.”