Ezékiel próféta könyve 12

1Azután így szólt hozzám az ÚR szava: 2Embernek fia! Pártütő ház körében laksz, akiknek van ugyan szemük a látásra, de nem látnak, és van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert pártütők háza az övék. 3Ezért te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való batyut, és menj ki nappal a szemük láttára, vándorolj ki lakhelyedről más helyre a szemük láttára. Talán meglátják, mert pártütők háza az övék. 4Batyudat nappal vidd ki, mint vándorútra való batyut, a szemük láttára. Te pedig este menj ki a szemük láttára úgy, ahogy a fogságba szoktak menni. 5Szemük láttára törd át a falat, és azon át vidd ki! 6Szemük láttára emeld válladra, sötétben vidd ki, arcodat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert intő jelül rendeltelek Izráel házának. 7Úgy cselekedtem azért, ahogyan megparancsolta nekem. Nappal kicipeltem a batyumat, amely olyan volt, mint a fogságba menők batyuja, és este áttörtem kezemmel a falat. Sötétben mentem ki, és vállamra vettem azt a szemük láttára. 8Reggel pedig így szólt hozzám az ÚR beszéde: 9Embernek fia! Nem kérdezte tőled Izráel háza, ez a pártütő ház, hogy mit cselekszel? 10Mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: „Ez a jövendölés a fejedelemnek szól, aki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, amely ott lakik.” 11Ezt mondd: Én intő jelül vagyok nektek – ahogyan én cselekedtem, úgy történik majd velük –, fogságba, rabságra mennek. 12A fejedelem, aki közöttük van, terhet vesz a vállára, és sötétben megy ki. Áttörik a falat, így viszik ki őt, elfedi arcát, hogy ne lássa szemével a földet. 13Kiterjesztem hálómat ellene, és megfogja csapdám. Elviszem őt Babilónba, a káldeusok földjére, de azt már nem fogja látni, és ott fog meghalni. 14Mindenkit, aki csak körülötte van, hogy segítse, és minden csapatát szétszórom mindenfelé, és kardot rántva üldözöm őket. 15Akkor megtudják, hogy én vagyok az ÚR, amikor szétszórom őket a népek közé, és szétszélesztem őket az országokba. 16De a fegyver, éhínség és dögvész után meghagyok közülük egy kevés férfit, hogy elbeszéljék minden utálatosságukat a népek között, akik közé mennek, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR. 17Azután így szólt hozzám az ÚR szava: 18Embernek fia! Rettegéssel edd kenyeredet, és reszketve, aggódva idd vizedet! 19Így szólj a föld népéhez: Ezt mondja az én Uram, az ÚR Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjéről: Aggódva eszik kenyerüket, és rettegve isszák vizüket, mert kietlen pusztasággá lesz a föld lakóinak erőszakossága miatt. 20A lakott városok elpusztulnak, és a föld pusztaság lesz, és akkor megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. 21Azután így szólt hozzám az ÚR szava: 22Embernek fia! Miféle közmondásotok van nektek Izráel földjén, hogy azt mondjátok: „A napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látomás!”? 23Ezért mondd meg nekik: Azt mondja az én Uram, az ÚR: Megszüntetem ezt a közmondást, és nem mondogatják azt többé Izráelben. Mondd meg nekik: Elközelítenek a napok, és minden látomás teljesül. 24Mert nem lesz többé semmiféle hiábavaló látomás és hízelgő jövendölgetés Izráel házának körében. 25Mert én szólok, az ÚR, és az a szó, amelyet kimondok, meglesz késedelem nélkül. Mert a ti napjaitokban szólok egy szót, ti, pártütők háza, és meg is cselekszem azt – ezt mondja az én Uram, az ÚR. 26Azután így szólt hozzám az ÚR szava: 27Embernek fia! Íme, Izráel háza ezt mondja: A látomás, amelyet ő lát, sokára teljesül. Ő távoli időkről prófétál. 28Ezért azt mondd nekik: Így szól az én Uram, az ÚR: Egyetlen szavam sem késik tovább. Minden szó, amelyet mondok, meglesz, azt mondja az én Uram, az ÚR.