Ésaiás próféta könyve 57

1Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz. 2Békességre jut, az ágyában nyugszik, aki egyenes úton járt. 3De ti gyertek ide, szemfényvesztőnek fiai, ti házasságtörők és paráznák ivadékai! 4Ki fölött gúnyolódtok? Ki ellen tátjátok föl szátokat, és öltitek ki nyelveteket? Vajon nem ti vagytok a bűn gyermekei, a hazugság magva, 5akiket szenvedély fűt a tölgyfáknál és minden buja fa alatt, akik megölitek gyermekeiteket a völgyekben és a sziklák hasadékainál? 6A patak sima köveiben van az örökséged, az a te részed. Nekik öntesz ki italáldozatot, és viszel ételáldozatot, és én még jó néven vegyem ezeket? 7Magasba emelkedő hegyre helyezted ágyadat, oda is fölmész áldozatot bemutatni. 8Az ajtó és az ajtófélfa mögé tetted bálványjeleidet, eltávolodtál tőlem, és kitakartad ágyadat, aztán belefeküdtél és kiszélesítetted. Szövetséget kötöttél velük, akiknek ágyát szeretted, amerre csak láttad. 9A Molokhoz mentél olajoddal és bőséges keneteiddel. Messze földre küldted követeidet, mélyre le, a Seolig. 10Nagy utadon elfáradtál, mégsem mondtad: Mindez hasztalan! Újra erőre kaptál, és nem lankadtál el. 11Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudnod kellett, miért nem emlékeztél meg rólam, és miért nem gondoltál rám a szívedben? Vagy azért nem félsz engem, mert már régóta hallgatok? 12Én jelentem ki igazságodat, de amit teszel, nem használ neked. 13Ha kiáltasz: szabadítson meg téged bálványaid sokasága! A szél mindet elviszi, egy szellő is fölkapja. De aki hozzám menekül, az örökli a földet, és birtokba veszi szent hegyemet. 14Egy hang ezt mondja: Töltsétek, töltsétek föl, készítsétek az utat, népem útjából vegyetek el minden buktatót! 15Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké él, és akinek szent a neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét. 16Mert nem örökké perelek, és nem haragszom mindvégig, hiszen elepedne előttem a lélek és az élők, akiket alkottam. 17Mert a telhetetlenség vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtőztem és megharagudtam. Ő pedig elfordult tőlem, és a saját szíve útján járt. 18Láttam útjait, és meggyógyítom őt. Vezetem, és vigasztalást nyújtok neki és gyászolóinak. 19Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Békesség, békesség a távol- és közellévőknek! Így szól az ÚR: Meggyógyítom őt! 20De a hitetlenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni, és amelynek hullámai iszapot és sarat hánynak ki. 21Nincs békesség az istenteleneknek, mondja az én Istenem.