Ésaiás próféta könyve 49

1Hallgassatok rám, ti szigetek, figyeljetek, távoli népek! Már anyám méhétől elhívott az ÚR, anyám szíve alatt is megemlékezett nevemről. 2Hasonlóvá tette számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem. Hegyes nyíllá tett, és tegzébe zárt engem. 3Azt mondta nekem: Szolgám vagy, Izráel, akiben megdicsőülök. 4Én pedig azt mondtam: Hiába fáradoztam, hasztalan fecséreltem el erőmet a semmire. De az ÚRnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. 5És most így szól az ÚR, aki engem anyám méhétől szolgájává teremtett, hogy Jákóbot hozzá térítsem, és Izráelt hozzá gyűjtsem, hiszen becses vagyok az ÚR szemében, és Istenem az erősségem. 6Így szólt: Kevés az, hogy szolgám légy Jákób nemzetségeinek a megépítésénél, és Izráel megmentettjeinek visszahozásánál. A népeknek is világosságul adlak, hogy szabadításom a föld végéig terjedjen! 7Így szól az ÚR, Izráel megváltója, Szentje a megvetett lelkűhöz, akit utálatosnak tartanak a népek, a zsarnokok szolgájához: Ha meglátnak a királyok, fölkelnek majd, és fejedelmek borulnak le előtted az ÚRért, aki hű hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. 8Így szól az ÚR: Alkalmas időben meghallgatlak, és a szabadulás napján megsegítlek. Megtartalak, és szövetségül adlak a népnek, hogy helyreállítsd az országot, és szétoszd az elpusztult örökséget. 9Mondd azt a foglyoknak: „Jöjjetek ki!”, és azoknak, akik sötétben vannak: „Lépjetek elő!” Az út mellett legelnek, és a puszta halmokon is legelőjük lesz. 10Nem éheznek és nem szomjaznak. Nem bántja őket a hőség és a nap. Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket, és vízforrásokhoz tereli őket. 11Minden hegyemet úttá teszem, és országútjaim magasan lesznek. 12Íme, ezek messziről jönnek: íme, azok észak és nyugat felől, amazok pedig Szín földjéről! 13Ujjongjatok, egek, örvendezz, föld, ujjongva énekeljetek, hegyek! Mert megvigasztalta népét az ÚR, és könyörül szegényein! 14De Sion így szólt: Elhagyott engem az ÚR, és elfeledkezett rólam az Úr! 15Hát elfeledkezhet-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha ő el is feledkezne, én nem feledkezem el rólad! 16Íme, a tenyerembe véstelek téged, szüntelen előttem vannak kőfalaid. 17Fiaid hozzád sietnek, rombolóid és pusztítóid pedig eltávoznak tőled. 18Emeld föl szemedet, és nézz körül: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én – így szól az ÚR –, hogy ékszerként veszed föl mindnyájukat, és magadra kötöd őket, mint egy menyasszony. 19Mert kihalt pusztaságaid, egész elpusztult földed szűk lesz most a lakosságnak, és messze eltávoznak pusztítóid. 20Gyermektelenséged fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szűk nekem ez a hely, menj el, hadd lakhassam itt! 21Te majd így szólsz szívedben: Ki szülte nekem ezeket? Hiszen én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett voltam, és ki nevelte föl ezeket? Íme, egyedül én maradtam meg, honnan vannak ők? 22Így szól az én Uram, az ÚR: Íme, fölemelem kezemet a népek felé, és fölállítom előttük zászlómat, és ölükben hozzák haza fiaidat, és leányaidat a vállukon hordozzák. 23Királyok lesznek gondviselőid, fejedelemasszonyaik pedig a dajkáid. Arccal a földre borulnak előtted, és lábad porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az ÚR, és nem szégyenülnek meg, akik bennem remélnek. 24Elvehetik-e a prédát a hőstől, és megszabadulhatnak-e a zsarnok foglyai? 25Igen – így szól az ÚR –, a hőstől is elvehetik a foglyokat, és megszabadulhat a kegyetlen zsákmánya. Perlőiddel én szállok perbe, és én mentem meg fiaidat. 26Nyomorgatóiddal megetetem saját húsukat, és megrészegednek a vérüktől, mint a musttól. Akkor megtudja minden test, hogy én vagyok az ÚR: a te szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene!