Ésaiás próféta könyve 44

1De most hallgass rám, szolgám, Jákób és Izráel, akit kiválasztottam! 2Így szól az ÚR, a te Teremtőd és Alkotód, az, aki anyád méhétől fogva megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesurún, akit kiválasztottam! 3Mert vizet árasztok a szomjas földre és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet utódaidra és áldásomat csemetéidre. 4Növekednek, mint fű a víz mellett és mint fűzfák a vízfolyásoknál. 5Az egyik ezt mondja: „Az ÚRé vagyok”, a másik Jákób nevét emlegeti. Amaz a kezére írja: „Az ÚRé vagyok”, és dicsekedve említi Izráel nevét. 6Így szól az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs Isten! 7Ki olyan, mint én? Szóljon! Jelentse be, és tárja elém, hogy mi történt attól kezdve, mióta réges-rég népeket teremtettem, és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt. 8Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam meg, és nem jelentettem be előre? Ti vagytok a tanúim! Van-e Isten rajtam kívül? Nincs kőszál, nem tudok róla! 9A bálványok készítői mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért megszégyenülnek. 10Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ semmit? 11Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan. 12A kovács kalapácsot fog: dolgozik a szénnel, pöröllyel alakítja a szobrot, és erős karjával megmunkálja. Aztán megéhezik, ereje elfogy, ha nem iszik vizet, elfárad. 13Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában. 14Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és fölneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső fölnevel. 15Ezekből tüzet rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte. 16Felét tűzben elégeti, felével a húst készíti. Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom a tüzet! 17Maradékából istent készít magának, bálványszobrot. Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy az istenem! 18Nem tudnak és nem értenek semmit, mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél. 19Nem gondolja meg, nincs tudása és értelme, hogy azt mondaná: Felét tűzben égettem el, és kenyeret sütöttem parazsánál, majd húst sütöttem és megettem. Maradékából pedig utálatosságot csinálok, és leborulok egy fatuskó előtt? 20Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezette megcsalt szíve, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt ne mondja: Hát nem hazugságra támaszkodtam? 21Emlékezz meg ezekről, Jákób, mert az én szolgám vagy, Izráel, én alkottalak, az én szolgám vagy, Izráel! Nem feledlek el. 22Eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és bűneidet, mint a felhőt. Térj énhozzám, mert megváltottalak! 23Ujjongjatok, egek, mert véghezvitte az ÚR, kiáltsatok, földnek mélységei, ujjongva énekeljetek, hegyek és erdő és benne minden fa! Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, és megdicsőíti magát Izráelben. 24Így szól az ÚR, megváltód és formálód, anyád méhétől fogva: Én vagyok az ÚR, aki mindezt megcselekszem. Egyedül feszítettem ki az egeket, és egymagam tettem szilárddá a földet. 25Én vagyok, aki megrontom a hazugok jeleit, és bolonddá teszem a varázslókat, megszégyenítem a bölcseket, és tudományukat bolondsággá teszem. 26Én vagyok, aki beteljesíti szolgája beszédét, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemről: „Lakjanak benne!”, és Júda városairól: „Épüljenek föl, mert helyreállítom romjait!” 27Aki azt mondja a mélységnek: Száradj ki!”, és: „Kiapasztom folyóvizeidet!” 28Én vagyok, aki azt mondja Círuszról: „Pásztorom ő”, és véghezviszi minden szándékomat, amikor ezt mondja Jeruzsálemről: „Épüljön föl”, és a templomról: „Rakják le alapjait!”