1 De most hallgass rám, szolgám, Jákób és Izráel, akit kiválasztottam!

2 Így szól az ÚR, a te Teremtőd és Alkotód, az, aki anyád méhétől fogva megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesurún, akit kiválasztottam!

3 Mert vizet árasztok a szomjas földre és folyóvizeket a szárazra. Kiöntöm lelkemet utódaidra és áldásomat csemetéidre.

4 Növekednek, mint fű a víz mellett és mint fűzfák a vízfolyásoknál.

5 Az egyik ezt mondja: „Az ÚRé vagyok”, a másik Jákób nevét emlegeti. Amaz a kezére írja: „Az ÚRé vagyok”, és dicsekedve említi Izráel nevét.

6 Így szól az ÚR, Izráel királya és megváltója, a Seregek URa: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs Isten!

7 Ki olyan, mint én? Szóljon! Jelentse be, és tárja elém, hogy mi történt attól kezdve, mióta réges-rég népeket teremtettem, és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt.

8 Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam meg, és nem jelentettem be előre? Ti vagytok a tanúim! Van-e Isten rajtam kívül? Nincs kőszál, nem tudok róla!

9 A bálványok készítői mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért megszégyenülnek.

10 Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ semmit?

11 Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan.

12 A kovács kalapácsot fog: dolgozik a szénnel, pöröllyel alakítja a szobrot, és erős karjával megmunkálja. Aztán megéhezik, ereje elfogy, ha nem iszik vizet, elfárad.

13 Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában.

14 Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és fölneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső fölnevel.

15 Ezekből tüzet rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte.

16 Felét tűzben elégeti, felével a húst készíti. Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom a tüzet!

17 Maradékából istent készít magának, bálványszobrot. Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy az istenem!

18 Nem tudnak és nem értenek semmit, mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél.

19 Nem gondolja meg, nincs tudása és értelme, hogy azt mondaná: Felét tűzben égettem el, és kenyeret sütöttem parazsánál, majd húst sütöttem és megettem. Maradékából pedig utálatosságot csinálok, és leborulok egy fatuskó előtt?

20 Aki hamuban gyönyörködik, azt félrevezette megcsalt szíve, hogy meg ne szabadítsa lelkét, és ezt ne mondja: Hát nem hazugságra támaszkodtam?

21 Emlékezz meg ezekről, Jákób, mert az én szolgám vagy, Izráel, én alkottalak, az én szolgám vagy, Izráel! Nem feledlek el.

22 Eltöröltem álnokságaidat, mint a felleget, és bűneidet, mint a felhőt. Térj énhozzám, mert megváltottalak!

23 Ujjongjatok, egek, mert véghezvitte az ÚR, kiáltsatok, földnek mélységei, ujjongva énekeljetek, hegyek és erdő és benne minden fa! Mert megváltotta az ÚR Jákóbot, és megdicsőíti magát Izráelben.

24 Így szól az ÚR, megváltód és formálód, anyád méhétől fogva: Én vagyok az ÚR, aki mindezt megcselekszem. Egyedül feszítettem ki az egeket, és egymagam tettem szilárddá a földet.

25 Én vagyok, aki megrontom a hazugok jeleit, és bolonddá teszem a varázslókat, megszégyenítem a bölcseket, és tudományukat bolondsággá teszem.

26 Én vagyok, aki beteljesíti szolgája beszédét, és véghezviszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemről: „Lakjanak benne!”, és Júda városairól: „Épüljenek föl, mert helyreállítom romjait!”

27 Aki azt mondja a mélységnek: Száradj ki!”, és: „Kiapasztom folyóvizeidet!”

28 Én vagyok, aki azt mondja Círuszról: „Pásztorom ő”, és véghezviszi minden szándékomat, amikor ezt mondja Jeruzsálemről: „Épüljön föl”, és a templomról: „Rakják le alapjait!”