Ésaiás próféta könyve 42

1Íme, a szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet lelem. Lelkemet adtam belé, törvényt hirdet a népeknek. 2Nem kiált, nem lármázik, nem hallatja hangját az utcán. 3A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán hirdeti. 4Nem pislog és nem reped meg, míg érvényt nem szerez a törvénynek a földön. Tanítására várnak a szigetek. 5Így szól Isten, az ÚR, aki az egeket teremtette és kifeszítette, aki kiterjesztette a földet és ami belőle sarjad, aki leheletet ad a rajta lakó népnek és lelket a rajta járóknak: 6Én, az ÚR hívtalak el igazságban. Fogom a kezedet, megőrizlek, és általad leszek szövetségben a néppel, és világosság leszel a nemzetek számára. 7Hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kihozd a tömlöcből a foglyokat és a fogházból a sötétben ülőket. 8Én vagyok az ÚR, ez a nevem, és dicsőségemet nem adom másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. 9A régiek, íme, beteljesedtek, és most újakat hirdetek; mielőtt megvalósulnának, tudatom veletek. 10Énekeljetek az ÚRnak új éneket, dicséretet a föld széleiről, ti, a tenger hajósai és ami a tengert betölti, a szigetek és lakóik! 11Emelje föl szavát a puszta és annak városai, a falvak, amelyekben Kédár lakik! Ujjongjanak a kősziklák lakói, kiáltsanak a hegyek tetejéről! 12Adjanak dicsőséget az ÚRnak, és hirdessék dicséretét a szigeteken! 13Előjön az ÚR, mint egy hős, felindul, mint egy harcos, kiált, sőt rivall, és erőt vesz ellenségein. 14Régtől fogva hallgattam, némán megtartóztattam magam, de most zihálva nyögök és lihegek, mint egy szülő asszony. 15Hegyeket és halmokat pusztítok el, minden növényzetüket kiszárítom. A folyókban szigetek keletkeznek, és tavakat szárítok ki. 16Olyan úton vezetem majd a vakokat, amelyet nem ismernek, olyan ösvényeken is irányítom őket, amelyek nem ismerősek. A sötétséget világossággá változtatom előttük és az egyenetlen földet egyenessé. Ezeket cselekszem velük, és nem hagyom el őket. 17Meghátrálnak, és mélyen megszégyenülnek, akik bálványokban bíznak, akik azt mondják az öntött képeknek: Ti vagytok az isteneink! 18Ti süketek, halljatok, és ti vakok, tekintsetek föl és lássatok! 19Ki vak, ha nem az én szolgám? És ki olyan süket, mint megbízottam, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a bizalmasom, és olyan vak, mint az ÚR szolgája? 20Sokat láttál, de nem gondoltad át. Nyitva volt a füled, de nem hallottál. 21Igazságáért tetszett az ÚRnak, hogy törvényét naggyá és dicsőségessé tegye. 22De ezt a népet kirabolták és eltaposták; bilincsbe verve, tömlöcben vannak mindnyájan, fogházba zárták őket, prédává lettek, és nem volt szabadító. Prédává lettek, és nem volt senki, aki azt mondta volna: Add vissza! 23Ki veszi ezt figyelembe közületek, ki ügyel és ki hallgat oda ezután? 24Ki adta oda Jákóbot és Izráelt prédául a fosztogatóknak? Hát nem az ÚR, aki ellen vétkeztünk? Nem akartak útjain járni, és nem hallgattak tanítására. 25Ezért árasztotta rájuk heves haragját és a háború tombolását. Körülöttük lángolt, de nem értettek belőle, megégtek tőle, de nem tértek észre!