Ésaiás próféta könyve 26

1Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős városunk van, szabadítása kőfalként és bástyaként szolgál! 2Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, amely megőrízte hűségét. 3Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. 4Bízzatok az ÚRban örökké, mert ÚR, az ÚR örök kőszálunk. 5Mert ő letaszította a magasban lakókat, megalázta a kevély várost, földre tiporta, és porba döntötte. 6Láb tapodja azt, a szegények lába, a szűkölködők léptei! 7Az igaznak ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját. 8Benned reméltünk ítéleted ösvényén is, ó, URam! Neved és emlékezeted után vágyott a lelkünk! 9Lelkem utánad vágyódik éjszaka, egész lelkemmel téged kereslek. Mert ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földkerekség lakói. 10Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az ÚR méltóságát. 11URam! Magasba emelted kezedet, de nem látják! De látni fogják néped iránti buzgó szerelmedet, és megszégyenülnek, tűz emészti meg ellenségeidet. 12URam! Te adsz nekünk békességet, hisz minden dolgunkat te vitted véghez értünk. 13URunk, Istenünk! Más urak parancsoltak nekünk, de csak a te nevedről emlékezünk meg! 14Akik meghaltak, nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért büntetted meg és veszítetted el őket, még emlékezetüket is eltörölted. 15Megszaporítottad e népet, URam! Megszaporítottad e népet, megdicsőítetted magadat, és mindenfelé kiterjesztetted az ország határát. 16Ó, URam! A szorongattatásban téged kerestek, és halkan imádságot mondtak, mikor rajtuk volt ostorod. 17Olyanok voltunk előtted, URam, mint a várandós asszony, aki közel van a szüléshez: vajúdik, s fölkiált fájdalmában. 18Mint várandósak vajúdtunk, de csak szelet szültünk: nem hoztunk szabadulást e földnek, és nem születtek lakói a föld kerekségének. 19Megelevenednek halottaid, és holttestük föltámad. Serkenjetek föl és ujjongjatok, akik a porban laktok, mert harmatotok a napkeltének harmata, és a föld visszaadja az árnyakat! 20Menj be, népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat magad után! Rejtőzz el egy rövid szempillantásig, míg elmúlik az ÚR haragja! 21Mert íme, kijön helyéről az ÚR, hogy megbüntesse a föld lakóinak álnokságát. Föltárja a föld a vért, és nem takarja be többé a megölteket.