Ésaiás próféta könyve 16

1Küldjetek bárányokat a föld urának Szelából a pusztán át, Sion leányának hegyére! 2Mert mint bujdosó madár a kifosztott fészek körül, olyanok lettek Móáb leányai az Arnón gázlóinál. 3Adj tanácsot, hozzatok ítéletet! Tedd árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka! Rejtsd el a kiűzöttet, és a bujdosót ne add ki! 4Lakjanak benned Móáb menekültjei! Légy oltalmuk a pusztító ellen! Mert vége lesz a nyomorgatásnak, megszűnik a pusztítás, és elfogynak, akik a földet tiporják. 5A kegyelem által szilárdul meg egy trón, és igazsággal ül azon Dávid sátrában a bíró, aki törődik a jogossággal, és gyors az igazságtételre. 6Hallottunk Móáb kevélységéről, módfelett való büszkeségéről, gőgjéről, önteltségéről, arcátlanságáról és üres kérkedéséről. 7Ezért jajgatni fog Móáb Móábért, mindenki jajgatni fog, és egészen megtörten nyögtök Kir-Hareszet romjain. 8Mert elhervadtak Hesbón földjei és Szibmá szőlői. A népek fejedelmei levágták drága vesszőit, pedig azok Jazérig értek, bejárták a pusztát, hajtásai szétterjedtek, és átnyúltak a tengeren. 9Ezért siratom Jazér siralmával Szibmá szőlőjét. Megöntözlek könnyeimmel, Hesbón és Elálé, mert szüretedről és aratásodról elmaradt a víg ének hangja. 10Elvétetett az öröm és vígság a kertből, nem vigadnak a szőlőkben, és nem kiáltoznak, nem tapos bort a sajtókban a bortaposó, véget vetettem a víg éneknek. 11Ezért mint a citera, sír a bensőm Móábért és szívem Kir-Hereszért! 12És amikor Móáb megjelenik a magaslaton, csak magát fárasztja, ha templomába megy imádkozni, semmit sem ér vele. 13Ezt a beszédet mondta az ÚR Móáb felől már régen. 14És most így szól az ÚR: Még három olyan év, mint a napszámos évei, és eltűnik Móáb dicsősége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erőtlen lesz.