1Küldjetek bárányokat a föld urának Szelából a pusztán át, Sion leányának hegyére!
2Mert mint bujdosó madár a kifosztott fészek körül, olyanok lettek Móáb leányai az Arnón gázlóinál.
3Adj tanácsot, hozzatok ítéletet! Tedd árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka! Rejtsd el a kiűzöttet, és a bujdosót ne add ki!
4Lakjanak benned Móáb menekültjei! Légy oltalmuk a pusztító ellen! Mert vége lesz a nyomorgatásnak, megszűnik a pusztítás, és elfogynak, akik a földet tiporják.
5A kegyelem által szilárdul meg egy trón, és igazsággal ül azon Dávid sátrában a bíró, aki törődik a jogossággal, és gyors az igazságtételre.
6Hallottunk Móáb kevélységéről, módfelett való büszkeségéről, gőgjéről, önteltségéről, arcátlanságáról és üres kérkedéséről.
7Ezért jajgatni fog Móáb Móábért, mindenki jajgatni fog, és egészen megtörten nyögtök Kir-Hareszet romjain.
8Mert elhervadtak Hesbón földjei és Szibmá szőlői. A népek fejedelmei levágták drága vesszőit, pedig azok Jazérig értek, bejárták a pusztát, hajtásai szétterjedtek, és átnyúltak a tengeren.
9Ezért siratom Jazér siralmával Szibmá szőlőjét. Megöntözlek könnyeimmel, Hesbón és Elálé, mert szüretedről és aratásodról elmaradt a víg ének hangja.
10Elvétetett az öröm és vígság a kertből, nem vigadnak a szőlőkben, és nem kiáltoznak, nem tapos bort a sajtókban a bortaposó, véget vetettem a víg éneknek.
11Ezért mint a citera, sír a bensőm Móábért és szívem Kir-Hereszért!
12És amikor Móáb megjelenik a magaslaton, csak magát fárasztja, ha templomába megy imádkozni, semmit sem ér vele.
13Ezt a beszédet mondta az ÚR Móáb felől már régen.
14És most így szól az ÚR: Még három olyan év, mint a napszámos évei, és eltűnik Móáb dicsősége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erőtlen lesz.