Apostolok Cselekedetei 27

1Amikor eldőlt, hogy Itáliába hajózunk, átadták Pált és több más foglyot a császári seregből való Juliusz nevű századosnak. 2Beszálltunk tehát egy adramittiumi hajóba, amely az ázsiai partvidéket akarta behajózni, és elindultunk. Velünk volt a thesszalonikai macedón Arisztarkhosz is. 3Másnap megérkeztünk Szidónba. Juliusz emberségesen bánt Pállal, megengedte, hogy elmenjen a barátaihoz, és azok gondoskodjanak róla. 4Onnan elindulva Ciprus alatt hajóztunk el, mert ellenszél volt. 5Majd Cilicia és Pamfilia partja mellett elhajózva eljutottunk a líciai Mirába. 6És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított át minket. 7Több napon át azonban csak lassan haladtunk, és nehezen jutottunk el Kniduszig, de mivel a szél nem engedett bennünket odajutni, elhajóztunk Kréta alatt, Szalmóné közelében. 8Nagy nehezen elhajóztunk mellette, majd eljutottunk egy helyre, amelyet Szépkikötőknek neveznek, s melyhez közel van Lázea városa. 9Mivel pedig már sok idő telt el, és a hajózás kezdett veszélyessé válni, mert a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket: 10Férfiak, úgy látom, hogy ez a hajózás nemcsak a rakománynak és a hajónak, hanem a mi életünknek is ártalmára és nagy kárára lesz. 11De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak, mint annak, amit Pál mondott. 12Mivel a kikötő telelésre nem volt alkalmas, ezért a többség úgy határozott, hogy hajózzanak tovább, ha csak lehetséges, egy krétai kikötőbe, Főnixbe, amely délnyugat és északnyugat felé néz. 13Mivel pedig gyenge déli szél kezdett fújni, úgy gondolták, hogy feltett szándékukat véghezvihetik, felszedték hát a horgonyt, és Kréta mentén hajóztak tovább. 14Nemsokára azonban a sziget felől viharos szél csapott le ránk, amelyet északkeletinek neveznek, 15s amely a hajót magával ragadta, és mivel nem bírt a széllel szemben menni, hagytuk, hogy magával vigyen bennünket. 16Amikor pedig egy kis sziget alá futottunk, amelyet Klaudának hívnak, alig bírtuk hatalmunkban tartani a csónakot. 17Miután azt felvonták, védőintézkedéseket tettek: alul átkötötték a hajót, és mivel féltek, hogy Szirtisz zátonyaira futnak, leeresztették a horgonyt, és úgy sodródtak tovább. 18Amikor pedig a szélvésztől nagyon hányattattunk, másnap a hajóterhet kidobták, 19harmadnap pedig saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. 20Amikor pedig több napon át sem a nap, sem a csillagok nem látszottak, és nem kis vihar tombolt, minden reménységünk elveszett az életben maradásunk felől. 21Amikor pedig már jó ideje nem ettek, Pál felállt közöttük, és azt mondta: Férfiak, jobb lett volna, ha rám hallgattok, és nem indulunk el Krétából, így elkerültük volna ezt a bajt és kárt. 22De még most is biztatlak titeket: Ne veszítsétek el a reményt, mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó. 23Mert ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok, 24és ezt mondta: Ne félj, Pál, a császár elé kell állnod, és Isten ajándékba adta neked mindazokat, akik veled hajóznak. 25Azért bízzatok, férfiak, mert én hiszek Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. 26Egy szigetre kell kivetődnünk. 27Amikor pedig eljött az Adrián való hányattatásunk tizennegyedik éjszakája, éjféltájban észrevették a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek. 28Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölt állapítottak meg, majd egy kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották a mérőónt, és tizenöt ölt mértek. 29Mivel féltek, hogy valami szirtes helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva, hogy nappal legyen. 30Ekkor a hajósok el akartak menekülni a hajóról, és a csónakot lebocsátották a tengerre azzal az ürüggyel, mintha a hajó orrából akarnának horgonyt vetni. 31Pál azonban azt mondta a századosnak és a katonáknak: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti sem menekülhettek meg. 32Akkor a katonák elvágták a csónak köteleit, és hagyták, hogy kiessen. 33Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt hozzájuk: Ma van tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és nem vettetek magatokhoz semmit. 34Azért kérlek titeket, hogy egyetek, mert ez a megmaradásotokat szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál sem a fejéről. 35Amikor ezeket mondta, kenyeret vett a kezébe, hálát adott Istennek mindnyájuk előtt, majd megtörte, és enni kezdett. 36Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is ettek. 37Lélekszám szerint pedig összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajóban. 38Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón. 39Amikor megvirradt, nem ismerték fel a szárazföldet, csak egy tengeröblöt láttak, melynek lapos partja volt, és úgy döntöttek, hogy ha tudják, arra futtatják rá a hajót. 40A horgonyokat tehát körös-körül elvagdalták, a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd köteleit is megoldották, és az orrvitorlát a szélnek feszítve igyekeztek a part felé haladni. 41De amikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót, amelynek az orra azon megakadva mozdíthatatlanul ott maradt, a hátulsó része azonban szakadozott a hullámverés miatt. 42A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiússzon és megszökjön. 43De a százados eltiltotta őket ettől a szándékuktól, mivel meg akarta tartani Pált, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, először azok ugorjanak a tengerbe, és meneküljenek ki a szárazföldre, 44utána pedig a többiek, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan épségben kijutottak a szárazföldre.