1 Ilyen dolgot láttatott velem az én Istenem, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs.

2 És azt kérdezte: Mit látsz, Ámósz? Azt válaszoltam: Egy kosár érett gyümölcsöt. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Eljött a vég népemre, Izráelre, többé nem bocsátok meg neki.

3 Azon a napon jajgatássá változnak a templomi énekek, így szól az én Istenem, az ÚR. Tömérdek holttest lesz mindenfelé, szó nélkül rakják le őket.

4 Halljátok meg ezt ti, akik a szegényre törtök és e föld nyomorultjainak kipusztítására.

5 Azt mondjátok: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? És a szombat, hogy a gabonával kereskedhessünk, hogy kisebbíthessük a vékát, növelhessük az árát, és hamis mérleggel csalhassunk:

6 hogy megvegyük a szegényeket pénzen, a szűkölködőt egy pár saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?

7 Megesküdött az ÚR Jákób büszkeségére: Sohasem felejtem el semmiféle cselekedetüket!

8 Ne rendüljön meg emiatt a föld? Ne gyászoljon minden lakosa? Bizony egészen fölemelkedik, mint a Nílus, árad és apad, mint Egyiptom folyója.

9 Azon a napon – ezt mondja az én Istenem, az ÚR – lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.

10 Ünnepeiteket gyászra változtatom, és minden dalotokat siratóénekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopasszá teszek minden fejet, és olyanná teszem, mint aki egyetlen fiát siratja. A vége pedig a keserűség napja lesz!

11 Íme, jönnek napok – ezt mondja az én Istenem, az ÚR –, amikor éhínséget bocsátok erre a földre. Nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az ÚR beszédének hallgatása utáni éhséget.

12 Tántorogni fognak tengertől tengerig és északtól keletig. Útra kelnek, hogy keressék az ÚR beszédét, de nem találják meg.

13 Azon a napon elepednek a szomjúság miatt a szép leányok és az ifjak is,

14 akik Samária bálványára esküsznek, és azt mondják: Él a te istened, ó, Dán! Vagy: Él a te utad, ó, Beérseba! Bizony elhullanak, és nem kelnek föl többé!