Zsoltárok könyve 39

1Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. 2Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen. 3Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott. 4Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel: 5Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok. 6Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela. 7Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat! 8Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam. 9Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává! 10Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted. 11Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én. 12Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela. 13Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm. 14Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!