Zsoltárok könyve 141

1Dávid zsoltára. Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged. 2Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen. 3Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását! 4Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből! 5Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban. 6Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek. 7Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában. 8De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet! 9Őrizz meg a tőrtől, a mit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól! 10Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!