Márk Evangyélioma 5

1És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére. 2És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt, 3A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta őt senki sem lekötni. 4Mert sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. 5És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. 6Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula, 7És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem. 8(Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.) 9És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. 10És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről. 11Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala. 12És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be. 13És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe. 14A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt. 15És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének. 16A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal. 17És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból. 18Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen. 19De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad. 20El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának. 21És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett. 22És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék, 23És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen. 24El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt. 25És egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásos vala, 26És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett, 27Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját. 28Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. 29És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. 30Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott vala ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? 31És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem? 32És körülnéze, hogy lássa azt, a ki ezt cselekedte. 33Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán. 34Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból. 35Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? 36Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj. 37És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének. 38És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót. 39És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik. 40És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala. 41És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl. 42És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának. 43Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.