Lukács Evangyélioma 22

1Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik. 2És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől. 3Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala; 4És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe. 5És azok örülének, és megszerződének, hogy pénzt adnak néki; 6Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül. 7Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak; 8És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük. 9Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük? 10És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy. 11És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt? 12És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el. 13Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt. 14És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe. 15És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék: 16Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. 17És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: 18Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa. 19És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. 20Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik. 21De ímé annak a keze, a ki engem elárul, velem van az asztalon. 22És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, a ki által elárultatik! 23És ők kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az ő közöttük, a ki ezt meg fogja tenni? 24Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak. 25Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak. 26De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál. 27Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál. 28Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; 29Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, 30Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét. 31Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; 32De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. 33Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni! 34És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. 35És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem. 36Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát. 37Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek. 38Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég. 39És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is. 40És mikor ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. 41És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék, 42Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! 43És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. 44És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak. 45És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt, 46És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek. 47És mikor még beszéle, ímé sokaság jöve, melynek az méne előtte, a ki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja. 48Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát? 49Látván pedig azok, a kik ő körülötte valának, a mi következik, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel? 50És közülök valaki megvágá a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. 51Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt. 52Monda pedig Jézus azoknak, a kik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal? 53Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma. 54Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. 55És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és ők együtt leültek, Péter is leüle ő velök. 56És meglátván őt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala! 57Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt! 58És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! 59És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is. 60Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas. 61És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mint néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. 62És kimenvén Péter, keservesen síra. 63És azok a férfiak, a kik fogva tarták Jézust, csúfolják vala, vervén őt. 64És szemeit betakarván, arczul csapdosák őt, és kérdezék őt, mondván: Prófétáld meg ki az, a ki téged vere? 65És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt. 66És a mint nappal lett, egybegyűle a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék őt az ő gyülekezetükbe, 67Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek: 68De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. 69Mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. 70Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! 71Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából.