Jób könyve 41

1Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel? 2Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é? 3Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel? 4Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul? 5Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é? 6Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt? 7Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét? 8Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed. 9Ímé, az ő reménykedése csalárd; puszta látása is halálra ijeszt! 10Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe? 11Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém! 12Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét. 13Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be? 14Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület lakik! 15Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva mintegy szorító pecséttel. 16Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy. 17Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok. 18Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái. 19A szájából szövétnekek jőnek ki, és tüzes szikrák omlanak ki. 20Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből. 21Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő. 22Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik. 23Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog. 24Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő. 25Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak. 26Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, legyen bár dárda, kopja vagy kelevéz. 27Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát. 28A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta. 29Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását. 30Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett. 31Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény. 32Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné valaki, a tenger megőszült. 33Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen. 34Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.