Jób könyve 36

1És folytatá Elihu, és monda: 2Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom. 3Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok. 4Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted. 5Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje. 6Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen. 7Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak. 8És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein: 9Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok. 10Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek: 11Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben. 12Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki. 13De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket. 14Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló. 15A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket. 16Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva; 17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság. 18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el. 19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre! 20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből. 21Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted. 22Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint ő? 23Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél? 24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek! 25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja. 26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki. 27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá, 28A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre. 29De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását? 30Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit. 31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen. 32Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen. 33Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról. 34Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.