Jób könyve 16

1Felele pedig Jób, és monda: 2Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan! 3Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz? 4Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet; 5Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat. 6Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem? 7Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. 8Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem. 9Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. 10Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem. 11Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. 12Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának. 13Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. 14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 15Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. 16Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt; 17Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta. 18Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára! 19Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban! 20Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem, 21Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát. 22Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. 23Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.