Jób könyve 15

1Majd felele a Témánból való Elifáz és monda: 2Vajjon a bölcs felelhet-é ilyen szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel? 3Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít. 4Te már semmivé akarod tenni az Isten félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is! 5Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad. 6A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened. 7Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok? 8Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é? 9Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg? 10Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál. 11Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled? 12Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid? 13Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon? 14Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, a ki asszonytól születik? 15Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében: 16Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, a ki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?! 17Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el; 18A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót; 19A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala. 20Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma. 21A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító! 22Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve. 23Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja. 24Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király. 25Mert az Isten ellen nyujtotta ki kezét, és erősködött a Mindenható ellen; 26Kinyujtott nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt. 27Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára; 28És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak: 29Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet. 30Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el. 31Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma. 32Nem idejében telik el élete, és az ága ki nem virágzik. 33Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát. 34Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat. 35Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.