1 Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?

2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;

3 A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.

4 Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.

5 Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:

6 A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.

7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:

8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

9 Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?

10 Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.

11 Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.

12 Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;

13 És nem, miként Mózes, a ki leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.

14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

15 Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

17 Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

18 Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.