Szívből térjetek meg!

Alapige: „De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt” (5Móz 4:29).

Mindannyiunknak számolnunk kell bűnösségünk tényével. Alkalmanként hallani bizonyos „szakértőket”, akik siránkoznak az alapvető emberi romlottság keresztény nézete miatt, de nem kell mást tenni, csak végignézni egy-két nap híreit, vagy futólag átgondolni az emberiség történelmét, és máris nyilvánvaló lesz a keresztény tanítás igazsága.
Vagy még egyszerűbb, ha a tükörbe nézünk, nem is kell messze menni. Akinek van bátorsága hosszan, mélyen belenézni a saját szívébe (ami ijesztő lehet), az belátja az igazságát Róm 3:9-23 szakaszának, ami ezekkel a szavakkal végződik: „mindenki vétkezett, és nélkülözi Isten dicsőségét” (Róm 3:23, RÚF).
Természetesen a jó hírt a következő versben találjuk: „és az ő kegyelméből ingyen igazulnak meg a Krisztus Jézusban való váltság által” (Róm 3:24, ÚRK). Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos a bűnbánat, az, hogy elismerjük a vétkünket, megbánjuk, Isten bocsánatát kérjük érte és végül el is forduljunk attól. Mivel bűnösök vagyunk, szükségszerű, hogy kereszténységünk központi eleme legyen a bűnbánat. Ezen a héten azt figyeljük meg, hogyan fejezi ki a bűnbánat gondolatát Mózes ötödik könyve.
 
November 27. – Az erőszak megelőzésének napja

EGW idézet:

Üdvösségünk érdekében teljes szívvel és kitartóan kell ragaszkodnunk Isten Fiához, ám ehhez szükség van minden bölcsességre és lelkierőre. Nem fogunk sikereket elérni, ha nem tanúsítunk még több szeretetet Isten és az emberek iránt, állandóan Krisztus kegyelmétől függve, amely megújít és megszentel, mennyei képmásra formálja át a jellemet és a szívet, ami majd megmutatkozik a szavainkban, a magatartásunkban és a tetteinkben. Nagyobb hitre van szükségünk, ugyanakkor sokkal kevesebb bizalmat kell tanúsítanunk saját eljárásaink iránt. Jobban kell bíznunk mindabban, amit Isten el akar végezni mindazokért, akik előkészítik számára az utat. Lelkünkben égjen egy a jelenleginél sokkal forróbb vágy az Istennel való kapcsolat után. Ezt a vágyat kérjük buzgó imában. Ha az Urat teljes szívvel és lélekkel keresitek, meg fogjátok Őt találni. – The Upward Look, 333. o.

Nem csak időnként kell keresnünk az Urat, hanem folyamatosan, vágyakozva, megtört szívvel, bűneinket megvallva és lelkünket megalázva előtte. Isten népe lépjen be a magasságos Isten fogadótermébe. Az Úr megérti, hogy szükséged van rá, és ha kéred, segítséget nyújt a kísértésben, próbában és szükségben. Az Atyának elmondott kéréseidre választ fogsz kapni, hiszen Ő a szívek vizsgálója. – 45. levél, 1897. november 15.

Akik befogadják a Megváltót, Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, újjászülettek és megújultak az igazságosságban és igaz szentségben. A gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök valóságokat. Befogadták őket az Isten országába. Átalakultak Isten képének hasonlatosságára, az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre Isten képmására alakultak át, az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatva el őket. Önmaguk kizárólagos szeretetétől Isten és Krisztus legnagyobb szeretetének ápolására jutottak el. (…) A megszentelődés Jézus hit általi, állhatatos szemlélésével érhető el. Mint Isten egyszülött Fiát szemléljük Őt, aki egy az igazsággal. Az igazságnak hatalma van átalakítani a szívet és a jellemet. Hatása nem csupán egy-egy színfolt itt-ott a vásznon; az egész jellemnek át kell alakulnia, szavakban és tettekben is Krisztus képmásának kell megnyilvánulnia. Az ember új természetet kap. A Megváltó a maga képmására alakítja őt át: igazságosságára, isteni jellemre és igaz istenfélelemre. Jézus Krisztus kegyelme minden nap, minden órában elengedhetetlen. Ha ez nincs velünk folyamatosan, máris előbukkannak a bűnös szív következetlenségei. Életünk is felemás szolgálatot mutat. Jellemünknek kegyelemmel teljesnek kell lennie. Ahol Krisztus vallása beteljesedik, ez földi örömnél többel, földi békénél magasztosabbal fogja beragyogni és megédesíteni az élet minden részletét. – A Te Igéd igazság, VI. köt., 1117. o.

A bibliai héber a legtöbb nyelvhez hasonlóan tele van sajátos szófordulatokkal, amikor is bizonyos szavak valami egészen mást jelentenek. Az egyik ilyen héber idióma az Ószövetségben a „mi-yitten”. A „mi” egy kérdés, azt jelenti, hogy „ki?”, a „yitten” jelentése pedig: „fog adni?” Szó szerint ez a szókapcsolat tehát azt jelenti, hogy „Ki fog adni?”
Az Ószövetségben viszont ez kívánságot, vágyat fejez ki, azt, amikor valaki nagyon akar valamit. Például Izrael népe az Egyiptomból való szabadulás után, a pusztai nehézségek között zúgolódott: „Bár meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén” (2Móz 16:3, ÚRK). A héberben a „bár” szó megfelelője az, hogy „mi-yitten”.
Zsolt 14:7 versében Dávid így szól: „Bárcsak eljönne a Sionról Izráel szabadulása” (ÚRK)! A héberben itt is az áll, hogy „mi-yitten”.
Amikor Jób felkiált: „Ó, ha teljesülne a kérésem” (Jób 6:8, ÚRK), itt is „miyitten” szerepel a héberben, ami magyarul „Ó”.
1.    Olvassuk el 5Móz 5:22-29 szakaszát, és különösen figyeljük meg a 29. verset! Mi a jelentősége annak, hogy itt is„mi-yitten”(„Vajha” [KAR], „Bárcsak” [ÚRK, RÚF]) van?

Az Úr, a Teremtő Isten, aki létrehozta a teret, az időt és az anyagot, aki szavával hívta életre a világunkat, aki életet lehelt Ádámba, Ő mond egy olyan kifejezést, amit általában az emberi korlátokkal, gyengeséggel szoktunk összefüggésbe hozni. Micsoda példa ez a szabad akarat valóságára! Itt azt látjuk, hogy a nagy küzdelemben korlátai vannak annak, amit Isten megtehet. A „mi-yitten” kifejezés használata arra mutat rá, hogy Isten sem tiporhatja le a szabad akaratunkat, mert abban a pillanatban, amikor megtenné, már nem lennénk szabadok.
Emberként szabadon elkövethetünk bűnt, de szabadon választhatjuk az Urat is, dönthetünk úgy, hogy nyitottan fogadjuk a vezetését. Elhatározhatjuk, hogy Szentlelke késztetésére megtérünk bűneinkből és Őt követjük. Végül miénk a választás, csak a miénk, és napról napra, percről percre döntenünk kell!
Milyen választások előtt állunk a következő néhány órában vagy napban? Hogyan tanulhatjuk meg elfogadni Isten akaratát, hogy az Ő erejével helyes döntéseket hozhassunk?

EGW idézet:

Egyetlen rossz jellemvonás vagy bűnös kívánság, melyet hosszú időn át ápoltunk, közömbössé tehet bennünket az evangélium minden erejével, befolyásával szemben. Minden bűnös élvezet elidegeníti a lelket Istentől. Az az ember, aki a mennyei igazságok felé hitetlen makacsságot és közömbösséget mutat, csak azt fogja majd learatni, amit elvetett. Az egész Bibliában nem találunk komolyabb figyelmeztetést a bűnnel való játék ellen, mint ezt, hogy a bűnös „saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld 5:22). Krisztus mindig kész bennünket a bűneinktől megszabadítani, de sohasem kényszeríti az akaratunkat. Ám ha állandó vétkezés folytán akaratunk teljesen a gonosz felé hajlik, ha nem vágyunk újból szabadok lenni, és nem akarjuk elfogadni Isten kegyelmét, vajon mit tehet még értünk? Ha makacsul visszautasítjuk Isten szeretetét, önmagunk vagyunk kárhozatunk okozói. „Ímé, itt a kellemetes idő, ímé, itt az üdvösség napja.” (2Kor 6:2) „Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket.” (Zsid 3:7–8) – Jézushoz vezető út, 34. o.

Isten népének az idők végéig kell követnie azokat az elveket, amelyeket Mózes 5. könyve Izrael eligazítására nyilatkoztatott ki. Csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha szövetségben maradunk Istennel. Nem köthetünk egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik az Urat. A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt jelent az az elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodni kell a világhoz, ha befolyást akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de minden esetben lelki veszteséggel jár. Isten népének szigorúan őrizkednie kell minden olyan finoman rejtett hatástól, amelyet az igazság ellensége hízelgéssel akar a lelkükbe becsempészni. Isten gyermekei idegenek és vándorok ezen a földön, és veszélyekkel körülvett ösvényen járnak. Nem szabad elfogadniuk azokat az ötletes kibúvókat és csábító ajánlatokat, amelyeket Sátán kínál fel, hogy engedetlenségre bírja őket. – Próféták és királyok, 570. o.

Egyedül a Mindenható teremtheti újjá az embert, Ő változtathatja világossággá a sötétséget, szeretetté az ellenségeskedést, szentséggé a tisztátalanságot. Isten a mi beleegyezésünkkel teszi teljessé az életünket Krisztusban, és formálja tökéletessé a jellemünket. Micsoda tisztelet illeti Jézus Krisztust! Minden kényszer és erőszak alkalmazása nélkül beolvasztja az ember akaratát az Úr akaratába. Ez a tudományok tudománya, mert általa hatalmas változás megy végbe a gondolkodásunkon és jellemünkön – amelynek meg kell valósulnia mindazok életében, akik be akarnak lépni Isten városának kapuin. – Az én életem ma, 340. o.
 

A Biblia egészében láthatjuk Isten előre tudásának bizonyítékait. Vagyis Ő már eleve tudja, hogy mi fog történni. Akár birodalmak felemelkedéséről és bukásáról legyen szó (Dániel 7. fejezet), akár egyes emberek tetteiről, közvetlenül azelőtt, hogy megtörténnének, az Úr kezdettől fogva ismeri a véget:
„Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem” (Mt 26:34). Egyáltalán nem hat a választási szabadságunkra, hogy Ő előre tudja, mit fogunk dönteni a szabad akaratunkkal.
Tehát mielőtt az Úr bevitte Izrael népét az ígéret földjére, már tudta, mit fognak ott tenni.
2.    Mit mondott Isten 5Móz 4:25-28 szakaszában arról, amit a nép majd az ígéret földjén tesz?

Az előző versekben pontosan azt kötötte a lelkükre az Úr, hogy ne készítsenek bálványokat, ne imádják azokat (5Móz 4:15-20). A következő szakaszban pedig az áll, hogy a figyelmeztetések ellenére pontosan ezt fogják tenni, bálványokat készítenek és imádják azokat.
Figyeljük meg 5Móz 4:25 versében, Mózes világosan kifejti, hogy ez nem azonnal történik meg. Az átéltek után nem fognak azonnal bálványimádásba esni, viszont idővel, egy-két nemzedék után hajlamosak lesznek elfelejtkezni (5Móz 4:9) arról, amit az Úr tett értük, amitől óvni akarta őket, és megteszik azt, amitől előre óva intette őket.
3.    5Móz 4:29-31 szerint mit tesz majd értük az Úr, ha ebbe a helyzetbe kerülnek?
 
Isten kegyelme csodálatos! Még azután is, hogy a bálványimádás szörnyűséges bűnébe estek, miután megkapták bűneik méltó büntetését, ha megtérnek az Úrhoz, Ő megbocsát nekik és helyreállítja őket. Röviden: ha önként választják a bűnbánatot, elfogadja a megtérésüket.
5Móz 4:30 versében az a szó, amit általában úgy fordítanak, hogy „megtér”, valójában azt jelenti, hogy „visszatér”. Vagyis visszamennek az Úrhoz, ahol mindvégig lenniük kellett volna. A szintén a „visszatér” szó gyökéből származó tesuvah kifejezés jelentése: „megtérés”.
A bűnbánat lényegében azt jelenti, hogy visszatérünk Istenhez, miután a bűneink elválasztottak tőle.

EGW idézet:

Az erőszak ellenkezik Isten kormányzatának elveivel. Ő csak szeretetből fakadó szolgálatot kíván, a szeretetet pedig nem lehet megparancsolni, nem lehet erőszakkal, tekintéllyel kikényszeríteni. Szeretetet csak szeretet ébreszthet. Az Urat ismerni annyit jelent, mint szeretni Őt. Be kell mutatni jellemét, mint Sátán jellemének ellentétét. (...) Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve annak a „titoknak kijelentése” volt, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva” (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról, és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Olyan nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, „hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). – Jézus élete, 22. o.

Jézus minden lélek körülményeit ismeri. Mondhatod: bűnös vagyok, nagyon bűnös. Az lehetsz, de minél rosszabb vagy, annál inkább szükséged van Krisztusra. Ő nem fordul el a síró, megtört emberektől. Senkinek sem mondja el mindazt, amit kibeszélhetne, de minden remegő léleknek megparancsolja, hogy vegyenek bátorságot. Ingyen megbocsát mindenkinek, aki bocsánatért és megújulásért jő hozzá. (...) A menedékért hozzá forduló lelket Jézus a vádaskodó, viszálykodó nyelvek fölé emeli. Sem ember, sem gonosz angyal nem vonhatja felelősségre ezeket a lelkeket. Krisztus egyesíti őket a saját isteni-emberi természetével. Ott állnak a bűnök nagy hordozója mellett az Isten trónjáról kiáradó fényben. „Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít. Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt, aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk.” (Róm 8:33–34) – Jézus élete, 568. o.

A hő vágyból fakadó ima a lélek őszinte szükségleteit fejezi ki, ahogy földi barátunkat kérnénk meg szívességre, bízva-elvárva, hogy eleget tesz a kérésünknek. Isten nem vár el tőlünk kenetteljes hízelgéseket, de a bűnének és magatehetetlenségének tudatától megtört szív hangtalan kiáltása igenis utat talál az irgalmasság Atyjához. (...) Ez volt Isten panasza ősi népe ellen: „Szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez.” (Jóel 2:13) (...) A megtérés azt jelenti, hogy az önzéstől Krisztushoz fordulunk; és amikor befogadjuk, hogy hit által Ő élhessen bennünk, akkor majd megteremjük a jó cselekedeteket. – Gondolatok a hegyibeszédről, 86–87. o.
 

Mózes ötödik könyve egészének meghatározó témája, hogy engedelmeskedj az Úrnak és légy áldott, de ha nem engedelmeskedsz, annak elszenveded a következményeit. Nincs ez másként az Újszövetségben sem. „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg, mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat örök életet” (Gal 6:7-8, ÚRK).
Sajnos a bűneset után olyan könnyűnek és természetesnek tűnik a bűn, mint a levegővétel. Minden figyelmeztetés és ígéret ellenére – „Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled” (5Móz 30:11) – sokan pontosan azokba a bűnökbe estek bele, amelyektől Isten óva intette őket.
Isten azonban még akkor is kész volt visszafogadni őket, ha szabad akaratukkal, szabadon eldöntik, hogy megbánják bűneiket és visszatérnek hozzá.
4.    Olvassuk el ismét 5Móz 30:1-10 verseit! Mit ígért meg az Úr a népének, még ha annyi rosszat is tettek? Viszont milyen feltételei voltak ezeknek a nagyszerű ígéreteknek?
 
A gondolat egyszerű és világos: ha bajba kevered magad, rettenetes következményeket szenvedsz el te magad és a családod. Ezt okozza a bűn. Viszont még akkor is megtérhetsz, az Úr pedig visszafogad és megáld.
A héber tesuvah szó gyöke többször is előfordul ezekben a versekben. 5Móz 30:2 versében: „megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez”; a 8. versben: „Térj meg azért, és hallgass az ÚR szavára” (ÚRK); a 10. versben: „ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez”. Minden esetben a viszszatérés gondolatát látjuk.
Más szóval, az Úr nem vetette el a népét a történtek ellenére sem, még ha teljes egészében megszegték, megtörték is a szövetséget. Ha nem akarják, hogy az Úr elvesse őket, ezt a vágyukat a megtérésükkel fejezhetik ki.
Ezeknek a verseknek az alapján tehát az őszinte megtérés mennyire legyen központi kérdés a hívők számára, akik időnként megtörik az Istennel kötött szövetségüket?

EGW idézet:

Sátán folyamatosan azon munkálkodik, hogy az embereket rávegye a világosság elutasítására. Csupán egy lépés választja el az igaz utat Sátán útjától, melyen a világosság sötétséget jelent, és a sötétség világosságot. Kockázatos dolog kitárni a szívet a hitetlenség előtt, mivel ezzel kiűzzük belőle Isten Lelkét, ahová így már az ördög férkőzhet be saját elgondolásaival. Őrizkednünk kell a kétely és a hitetlenség legcsekélyebb mértékű elfogadásától is. „Amit vet az ember, azt aratja is.” (Gal 6:7) Isten senkit sem tesz tönkre. Az ember önmagát dönti romba, amikor elfojtja a lelkiismeret figyelmeztetéseit, és ezzel elhinti a hitetlenség magvát, ami aztán meghozza ártalmas gyümölcseit. – Our High Calling, 26. o.

Akik Isten Igéjét azzal a határozott céllal tanulmányozzák, hogy életükből el tudjanak távolítani minden bűnt, és akik meg akarják ismerni az igazságot, azok örömmel fogadják az Igében az „így szól az Úr” elvet. A bibliai igazság dorgálásai megtérést hoznak a hívő emberek életébe. Ha az ember az igazi megtérés magvait hinti el, akkor a jó cselekedetek erőteljes jutalmát fogja learatni. Ha ennél is továbbmegy a hitéletében, akkor békét nyer. Ha megszentelődik és megtisztul, ha elhagyja a kicsinyes és buta dolgok iránti érdeklődését, akkor tökéletes feddhetetlenségben és szeretetben lesz része. És ha folytatja győztes sikereit, akkor minden nap győzni fog Krisztus tökéletességének nyomán járva, és ez a tökéletesség lesz mindig a szeme előtt. – That I May Know Him, 281. o.

Az Úr nem csúfoltatik meg. Az Istentől való eltávolodás minden esetben következményekkel jár. Ha a menny akaratával nem egyező cselekedeteket nem vallja be és nem hagyja el, a gonosz tettek elkövetőjét lépésről lépésre álnokságra vezetik, mígnem már a büntetéstől sem félve fog vétkezni. Aki azonban Isten munkatársához méltó jellemmel szeretne rendelkezni, és az isteni jóváhagyást akarja elnyerni, annak el kell különülnie a menny ellenségeitől, és védenie kell azt az igazságot, amit Krisztus nyilatkoztatott ki János apostolnak. – The Upward Look, 310. o.

Miután Ádám és Éva evett a tiltott gyümölcsből, szégyen és ijedtség töltötte el a szívüket. Első gondolatuk az volt, miként mentegessék magukat, és hogyan menekülhetnek meg az őket fenyegető halálbüntetéstől. (…) Minden önigazultság a hazugság atyjától ered, és Ádám minden fiában és leányában megnyilvánul. Az ilyen kijelentéseket nem a Szentlélek sugalmazza, és azért nem is tetszenek Istennek. Az igazi bűnbánat rávezeti az embert, hogy bűneit magára vegye, és hogy minden csalás és képmutatás nélkül beismerje. A szegény vámoshoz hasonlóan, aki nem merte a szemét az égre felemelni, az igazi bűnbánó így kiált fel: „Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” (Lk 18:13) Mindazok, akik így ismerik be bűneiket, bocsánatot nyernek és megigazulnak, mert kiontott vérének érdemével fog Krisztus értünk könyörögni. – Jézushoz vezető út, 40. o.
 

5Móz 30:1-10 szakaszából kiviláglik Isten kegyelme és jósága a visszaesők és bűnösök iránt, akik az Úr korábbi, különleges áldásai ellenére is elfordultak tőle: „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk” (5Móz 4:7)? Mindannak ellenére, amit Isten értük tett, még ha nem is volt valódi mentségük a bűnükre, amivel igazolhatták volna, vétkeztek (mással is előfordult már?). És még akkor is mi történt?
5.    Figyeljük meg 5Móz 30:1-10 szakaszában, hogy mi minden tartozott hozzá a megtérésükhöz, az Istenhez való visszatérésükhöz! Mit kért tőlük az Úr? Mi a tanulság ebből az igazi megtérés teljes körére nézve?
 
Végül meg kellett hozniuk a döntést, hogy visszatérnek hozzá és engedelmeskednek neki teljes szívükből. A valódi kérdés a szívük állapota, mert ha az Isten szerint való volt, akkor abból helyes tettek következtek, vagyis engedelmesek voltak. Ezért kapták a nagyszerű ígéretet, hogy ha „visszatérnek” az Úrhoz, őszintén hozzá fordulnak, akkor Ő cselekedni fog bennük, „körülmetéli” a szívüket. Meg kell hozniuk a döntést a fogságban, hogy visszatérnek Istenhez, Ő pedig visszavezeti őket önmagához és a földjükre, majd ott meg is áldja őket. Az áldás részeként még inkább visszafordítja az ő szívüket és az utódaikét is. Azt akarja, hogy „szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj” (5Móz 30:6).
Végül, Isten késztetésére válaszul (lásd ApCsel 5:31) igazán meg kell térniük a bűneikből. Más történelmi helyzettel kapcsolatban ezt írta Ellen White:
„A nép siránkozott azért, mert bűnei szenvedést hoztak reá, s nem azért, mert Istent meggyalázták szent törvényének áthágásával. A bűnbánat több, mint a bűn miatti szomorkodás. Határozott elfordulást jelent a bűntől” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 519. o.). Ezzel az igazsággal találkozunk 5Móz 30:1-10 szakaszában.
Mi a különbség a bűn következménye miatti szomorúság (amit bárki érezhet) és a bűn miatti szomorúság között? Miért olyan fontos különbséget tenni?

EGW idézet:

„Egy ételért”, étvágyának pillanatnyi kielégítéséért – aminek soha nem szabott határt – Ézsau eladta örökségét. De mikor felismerte oktalanságát, már túl késő volt visszaszerezni az áldást. „Mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste.” (Zsid 12:17) Ézsaunak is volt joga ahhoz, hogy bűnbánattal keresse Isten kegyét, de az elsőszülöttségi jog visszaszerzésére nem volt lehetősége. Nem bűntudat okozta fájdalmát. Nem arra vágyott, hogy megbéküljön Istennel. Bűnének következményei miatt bánkódott, és nem azért, mert vétkezett. – Pátriárkák és próféták, 181. o.

Nikodémushoz hasonlóan nekünk is úgy kell életre jutnunk, mintha elsők volnánk a bűnösök között. (...) A bűnt meg sem tudjuk bánni Isten Lelkének segítsége nélkül. A Szentírás azt mondja Krisztusról: „Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.” (Csel 5:31) A bűnbánat éppúgy Jézustól jön, mint a megbocsátás. Akkor tehát  hogyan  üdvözülünk?  „Amiképpen  felemelte  Mózes a kígyót a pusztában” (Jn 3:14), úgy emeltetett fel az embernek Fia; és mindenki, akit a kígyó becsapott és megmart, ránézhet és élhet. „Ímé, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” (Jn 1:29) A keresztről áradó fény kinyilatkoztatja Isten szeretetét. Szeretete hozzá vonz. Ha nem állunk ellen ennek a vonzásnak, akkor a kereszt lábához fog vezetni, mint olyanokat, akik megbánták a bűneiket, és akikért a Megváltót megfeszítették. Ekkor Isten Lelke hit által lélekben új életet hoz létre. A gondolatok és vágyak összhangba kerülnek Krisztus akaratával. A szív, az elme újjáteremtődik annak képmására, aki  azon  munkálkodik,  hogy  egészen  alárendeljük  magunkat  neki. – Jézus élete, 175–176. o.
 
A Biblia sehol sem tanítja, hogy a bűnösnek előbb vezekelnie kell, mielőtt Jézus hívó szavát követhetné: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) Egyedül a Krisztustól kiáradó megváltási erő vezethet bennünket igazi bűnbánatra. (...) Miként Jézus Lelke nélkül, aki a lelkiismeretünket felébreszti, nincs őszinte bűnbánat, úgy Krisztus nélkül sincs bűnbocsánat. A Megváltó minden igaz szándék forrása. Csakis Ő tud a szívünkbe a bűn ellen gyűlöletet plántálni. Ha igazság és tisztaság után vágyakozunk, ha tudatára ébredünk bűnös voltunknak, ez mind világos bizonyítéka lesz annak, hogy a Szentlélek hat a szívünkre. Jézus mondta: „Ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12:32) A bűnösnek Krisztust mint Megváltót kell megismernie, aki  feláldozta  életét  a  világ  bűneiért.  Ha  Isten  Bárányát a Golgota keresztjén szemléljük, kibontakozik előttünk a megváltás titka, és Isten szeretete bűnbánatra vezet bennünket. Krisztus a szenvedése és halála által hozzánk, bűnösökhöz való felfoghatatlan szeretetéről tett bizonyságot; és miközben a bűnös ezt a szeretetet szemléli, a szíve meglágyul, elméje fogékonnyá lesz, és lelkét töredelemre készteti. – Jézushoz vezető út, 26. o.
 

Az Újszövetségben természetesen mindenütt találkozunk a bűnbánat gondolatával. Keresztelő János is azzal kezdte a szolgálatát, hogy megtérésre szólított.
1.    Hogyan jelenik meg Mt 3:1-8 szakaszában is a„visszatérés” témája? Keresztelő János szavaiban hogyan tükröződik az, amit Mózes ötödik könyvében olvastunk? Miért volt ez az üzenet olyan fontos a farizeusok és a sadduceusok számára?

Jézus is megtérésre szólította az embereket már a szolgálata elején.
2.    Olvassuk el Mk 1:15 versét! Mit mond itt Jézus? Miért kapcsolja össze a megtérést az evangéliummal?

Akár azt nézzük, amit Keresztelő János kifejezetten a vallási vezetőknek mondott, akár azt, amit Jézus az egész népnek tanított, a gondolat ugyanaz. Bűnösök vagyunk, Krisztus pedig azért jött, hogy megmentse a bűnösöket, nekünk azonban meg kell térni a bűneinkből. A bűnbánat része, hogy az ember elfordul régi, bűnös útjától, legyen akár visszaeső, akár megbotló hűséges keresztény, akár új hívő. Be kell ismernünk bűnösségünket, ki kell fejeznünk, hogy bánjuk a bűneinket (nem csak a következményeit), tudatos döntést kell hoznunk arról, hogy elszakadunk azoktól, és teljes egészében Jézus érdemeire hagyatkozva hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára (lásd 5Móz 15:5). Némely teológus úgy látja, hogy a bűnbánatnak a Mózes ötödik könyvében kifejezett gondolata visszhangzik az Újszövetségben. Például amikor Péter a nép szemére hányja, hogy keresztre feszítették Jézust, „mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak” (ApCsel 2:37, RÚF)? Vagyis elszomorodtak, rádöbbenve a bűnükre (szíven találták őket, „szívükben megkeseredtek” [KAR]), és tudni akarták, mit kell tenniük, hogy helyreálljon a kapcsolatuk Istennel, aki ellen
vétettek.
Vajon nem ugyanez a helyzet mindannyiunkkal? Bűnösök vagyunk, vétettünk Isten ellen.
Mit válaszolt Péter a kérdésükre ApCsel 2:38 versében? Hogyan mutatkozik meg ebben a történetben is az igazi megtérés mögött meghúzódó elv?

EGW idézet:

A farizeusokat és szadduceusokat nem nemes szándék vezette Keresztelő Jánoshoz. Elveikben és gyakorlatukban is romlottak voltak, és nem ismerték fel valós állapotukat. Büszkeségükben és becsvágyukban képesek voltak bármilyen eszközhöz folyamodni énük felmagasztalása és a népre gyakorolt befolyásuk megerősítése érdekében. Arra gondoltak, hogy az ifjú tanító általi megkeresztelkedésüket értékelni fogják az emberek, és így nagyobb sikerrel vihetik majd véghez terveiket. János nem ismerte az indítékaikat, ezért kutakodva szegezte nekik a kérdést: „Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?” Ha figyeltek volna a szívüket megszólító Isten hangjára, akkor megtéréshez illő gyümölcsöket teremtek volna. Ilyen gyümölcs azonban nem volt látható az életükben. Úgy hallgatták a figyelmeztetést, mint ember figyelmeztetését. Lenyűgözte őket János bátorsága és ereje, azonban nem a Szentlélek győzte meg a szívüket, ezért az elhangzó Ige nem teremhette meg az életükben az örök élet gyümölcseit. – This Day With God, 197. o.

Senki sem áll távolabb Isten országától, mint a külsőségekre összpontosító, önelégült ember, aki büszke önmagára, miközben nincs benne Krisztus Lelke, ezért irigység, féltékenység vezeti, és folyton arra vágyik, hogy körülötte mindenki csak dicsérje őt. Őket nevezte Keresztelő János mérges kígyók fajzatainak. Az ilyen emberek hatékonyabban szolgálják Sátánt, mint a legzüllöttebb ember, aki bűnös volta ellenére nem kendőzi el a jellemét, hanem engedi, hogy meglássák olyannak, amilyen valójában. Isten nem kevesebbet vár el, mint egy jó irányba megváltozott szívet, és olyan gyümölcsöket szeretne látni, amelyek a megtérést igazolják. E gyümölcsök nélkül a hitvallásunk teljesen értéktelen. – The Signs of the Times, 1887. július 7.

Bűneik tudatában ma is sokan kiáltják az első pünkösd napján összegyűlt tömeggel együtt: „Mit cselekedjünk?” Péter apostol első szava ez volt: „Térjetek meg!” Röviddel ezután pedig így szólt: „Bánjátok meg azért, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek!” (Csel 2:37–38; 3:19) A bűnbánat a bűn feletti bánkódást és az attól való elfordulást jelenti. Mindaddig nem hagyunk fel vétkeinkkel, amíg azok bűnös voltát fel nem ismerjük. Az életünkben csak akkor történhet valódi változás, ha teljes szívvel elfordulunk a bűntől. Sok ember ma is félreérti a bűnbánat igazi lényegét. Sokan szomorkodnak vétkeik miatt, külsőleg javulást is mutatnak, mert félnek a bűn következményeitől. Azonban ez  nem  az  Isten  akaratának megfelelő bűnbánat. Ezek inkább a szenvedéseket fájlalják, nem pedig magát a bűnt. (...) Ha azonban a szív enged a Szentlélek befolyásának, a lelkiismeret is felébred. (…) Meggyőződés lesz úrrá szívén, lelkén. A bűnös egyrészt megérti Isten igazságosságát, és rettegéssel gondol arra, hogy egykor bűnösen és tisztátalanul kell megjelennie a szívek Vizsgálóbírája előtt. Másrészt látja Isten szeretetét, a megszentelt élet szépségét, a lelki tisztaság örömét; vágyódik megtisztulás után, és szeretné a mennyel való összeköttetést helyreállítani. – Jézushoz vezető út, 23–24. o.
 

„Minél előrébb jutunk a keresztényi életben, annál mélységesebben bánjuk bűneinket. Ezt mondja az Úr azoknak, akiknek megbocsátott, akiket gyermekeinek ismer el: »És megemlékeztek a ti gonosz utaitokról és cselekedeteitekről, melyek nem voltak jók, és megutáljátok ti magatokat« (Ez 36:31). Ezt is mondja: »Megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr. Hogy megemlékezzél és pirulj, és meg ne nyissad többé szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedjél, azt mondja az Úr Isten« (Ez 16:62-63). Akkor ajkunk nem nyílik öndicsőítésre. Tudjuk, hogy Krisztus nélkül semmi jóra nem vagyunk képesek. Az apostol vallomását tesszük magunkévá: »Tudom, hogy nem lakik énbennem, azaz a testemben jó« (Róm 7:18). »Ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak« (Gal 6:14)” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 107. o.).
„»Az Istennek jósága téged megtérésre indít« (Róm 2:4). Az aranyfonál – az Isten szeretetéből fakadó irgalom és szánalom – minden veszélyben levő lelket körülölel. Az Úr kijelenti: »Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat« (Jer 31:3)” (i. m. 135. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
2Timótheus 3 – Zsidók 2; Evangelizálás,„Krisztusnak szentelt életű orvosok és ápolók” c. alfejezet
1.    Miért tartott meg minket Isten?
2.    Hogy született Onésimus?
3.    Kik avulnak meg, mint a ruha?
4.    Milyennek kellett lennie Jézusnak, hogy könyörülő főpap lehessen?
5.    Mi Isten terve a munkánkkal kapcsolatban?
 

Alapszöveg: 5Móz 4:29
I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Amikor Izrael gyermekei az Ígéret Földjének küszöbéhez érkeztek, Mózes figyelmeztette őket, hogy hitetlenségük miatt egy napon az az ország „kiveti őket a szájából” (vö.: 3Móz 18:25). Ez a kép azt sugallja, hogy Isten népének állandóan megtérésre van szüksége. Ahogy az ország megtér és visszafogadja lakosait, nekik is meg kell térniük, hogy visszatérhessenek az országba. Miután letelepednek, az izraelitákat az a kísértés teszi próbára, hogy elbízzák magukat: megérkeztek a célállomásra, nincs többé szükségük éberségre. Lassan-lassan elveszíthetik a kapcsolatot Istennel és Törvénye követelményeivel, és letérhetnek a régi ösvényekről. Pontosan ez fog történni Izrael népével, amelyet megvezetnek a hamis próféták. A béke illúzióját fogják kelteni bennük, „mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!” (Jer 6:14). Akkor Jeremiás próféta felrázza és megtérésre buzdítja az izraelitákat: „Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út” (Jer 6:16). Látszólagos ellentmondás a megtérés e meghatározásában: a haladás visszatérést jelent.
A tanulmány témái:
E heti tanulmányunkban a megtérés – az Istenhez való visszafordulás – folyamatát vizsgáljuk meg, amely fontos elv Mózes ötödik könyvében, és amely a következő témákat sorakoztatja fel előttünk:
•    Izrael Istent keresi
•    Isten megbocsátása
•    A visszatérés
•    A jövendölés teljesedése
II.    MAGYARÁZAT
Az ország határánál Mózes megismétli a figyelmeztetéseit. A tény, hogy Isten elvezette Izrael gyermekeit egészen az Ígéret Földjéig, még nem jelenti azt, hogy örökre abban az országban fognak maradni. Mózes előre látja bukásaikat, következésképpen a száműzetésüket, és biztosítani akarja őket. Amikor majd téves utakon kezdenek el járni, és az isteni ítélet következményeként nehézségekbe ütköznek, az izraeliták újból keresni fogják Istent, aki meg fog bocsátani nekik. És akkor Izrael visszatér Istenhez, hogy vele járjon „a régi utakon”, és Isten visszavezeti őket az országba.

Izrael Istent keresi
Az első lépés megtételét a régi, Istenhez vezető ösvények felé a szerencsétlenség állapota váltja ki. Amikor az izraeliták megértik, hogy reménytelen helyzetben vannak, és reménytelen helyzetük hűtlenségük és bálványimádásuk következménye, az egyedüli megoldás számukra „teljes szívből és lélekből” (5Móz 4:29) visszatérni Istenhez. Nem kell félniük visszatérni Istenhez, és teljes mértékben megbízniuk Benne, mivel Isten kész visszafogadni őket. Mózes legfőbb érve amellett, hogy Isten kész válaszolni nekik, az, hogy leírja számukra Isten mély gondolkodásmódját.
A héber mi yitten szókapcsolat (amit Károli a „vajha” szóval fordít [5Móz 5:29]), jellegzetes kifejezés, amelynek szó szerinti jelentése: „ami miatt valami megtörténik”. Gyakran használják szónoki kérdések bevezetéseként, vagy amikor lehetetlennek tűnő, mély vágyat kívánnak kifejezni. Isten teljes szívéből arra vágyik, hogy gyermekei féljék Őt (5Móz 5:29). Azáltal, hogy Isten titkos vágyát tárja fel előttük, rámutatva irántuk való jóságára és szeretetére, Mózes bátorítja az izraelitákat, hogy keressék az Urat és térjenek meg. Gondjuk azonban az, hogy tudatában vannak bűnük súlyosságának, és ezért félnek megjelenni a mennyei Ítélő előtt, Aki éppen összetörte őket. Jób esete tökéletesen ábrázolja ezt a titokzatos folyamatot. Miután elismerte, hogy Isten nehéz karja sújtott le rá, Jób rendkívüli módon megvallja hitét: „Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!” (Jób 13:15). Jób tudta, hogy Isten az egyedüli menekvése abból a tragikus helyzetből. Paradox módon Istentől menekül Istenhez. Mózes ugyanerre buzdítja a népet.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Isten jellemének mely aspektusára világít rá a mi yitten szókapcsolat? Mit tanít Istenről e vágy teljesedésének lehetetlen volta? Melyik az a helyzet, amely meggyőzi Izraelt, hogy kezdje el keresni Istent? Miért? Mit jelent keresni Istent? Miért volt szüksége Izraelnek keresnie az Urat?
Isten megbocsátása
Izrael gyermekei Isten irgalommal teljes jellemének – és nem a saját érdemeiknek – köszönhetően nyernek bűnbocsánatot. Nincsen bennük semmi, ami igazolhatná Isten megbocsátását. És mégis, Isten kivételes módon megbocsát nekik. Hogy mindezt bebizonyítsa, Mózes emlékezteti az izraelitákat, hogy Isten hogyan őrizte meg őket és miként élték túl, hogy szembesültek Isten dicsőségével és nagyságával, bűnös természetük ellenére (5Móz 5:24– 25). Az előző fejezetben Mózes ugyanezt az okfejtést vezette végig: „Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, amiképpen hallottad te, hogy életben maradt volna?” (5Móz 4:33). A zsidók bíztak Isten kegyelmében, ezért mertek közeledni Hozzá, bűnös létük ellenére.

Beszéljétek meg a következő igaz történetet! A nácivadász Simon Wiesenthal egy alkalommal elmesélte az egyik német katonatiszttel való találkozását, aki kórházban feküdt, haldoklott. Az egykori náci megkérte Wiesenthalt, hogy bocsássa meg a zsidóság ellen elkövetett rettenetes bűntetteit, mert marcangolta a bűntudat, és békében szeretett volna meghalni. Wiesenthal csendben maradt, és néhány perc múlva válasz nélkül hagyta el a kórtermet. A történet elmesélése után Wiesenthal feltette a kérdést: „Te mit tettél volna a helyemben?” (Simon Wiesenthal: The Sunflower. W. H. Allen, London, 1970). Elmélkedésre: Megbocsáthatott volna Simon Wiesenthal? Te mit tettél volna a helyében? Beszélgessetek a kegyelem dimenziójáról, amely benne rejlik az áldozat által felajánlott megbocsátásban. Miért csak akkor bocsáttatik
meg egy bűn, amikor már megbocsáthatatlanná válik?
A visszatérés
Megjegyzésre méltó, hogy a visszatérés csak azután kezdődik el, hogy Izrael népe megtalálta Istent, vagyis inkább csak azután, hogy Isten válaszolt neki. A héber shuv ige (jelentése: „visszatér”) az Isten hangjára való odafigyelésre, a parancsolatainak való engedelmességre (5Móz 30:2, 8), valamint a szív
„körülmetélésére”, megváltoztatására utal (5Móz 10:16). Érdekes, hogy a shuv ige gyöke mindkét követelményt magába foglalja: a gonosztól való eltávolodást és a visszatérést Istenhez, akit a régi utakon újra megtalálnak.
Ez a párhuzamos mozgás a következő perspektívát rejti magában: úgy állhatunk ellen a legjobban a gonosznak, ha a jót cselekedjük. Mivel az izraeliták képteleneknek bizonyultak arra, hogy körülmetéljék a szívüket, maga Isten végzi el ezt a „műtétet” (5Móz 30:6). Ő változtatja meg gyermekei szívét, megteremtve ily módon annak feltételeit, hogy visszatérjenek hozzá, engedelmeskedjenek az Ő hangjának, és teljes szívükből és lelkükből alávessék magukat Neki (5Móz 30:2). Ez a mélységes és teljes megtérés megörvendezteti az Urat:
„Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, amiképpen öröme volt a te atyáidban” (5Móz 30:9). Mózes ötödik könyvének e szakaszai a későbbiekben ihletni fogják a prófétákat, akik szerint Izrael gyermekei önmaguk erejéből képtelenek megtérni bűnös életükből (lásd Jer 4:22; 13:23; Hós 5:4, stb.). Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért volt lehetetlen az izraeliták számára megváltoztatniuk a szívüket, miért nem kezdeményezhették ők maguk szívük körülmetélését? Mire támaszkodott Mózes, amikor kijelentette, hogy a nép egyedül képtelen a megtérésre? Ha valóban ezt gondolta Mózes, miért buzdította őket mégis a megtérésre? Különbözik-e a keresztények helyzete Izrael akkori helyzetétől? Magyarázd meg a válaszodat. Elemezve az egyház történelmét, ugyanakkor a saját életedet is, szerinted a keresztények könnyebben tértek/térnek meg, mint egykor az izraeliták? Miért igen, vagy miért nem?

A jövendölés teljesedése
Nyilvánvaló, hogy itt egy a Jézus Krisztusra utaló messianisztikus próféciáról van szó. Ő a testet öltött Isten, aki eljön, hogy kezdeményezze a megtérési mozgalmat, amely magával hozza az új szövetséget Isten népe gyermekeinek szívében. Egyedül Isten szívünkbe, életünkbe történő leereszkedése teheti lehetségessé szívünk körülmetélésének csodáját, ahogy ezt Pál apostol is magyarázza Kol 2:11 versében: „Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében.” Egyedül az Isten erejét igazoló kereszt (Kol 2:12) változtathatja a lehetetlent lehetségessé, kegyelem által. Akkor teljesül Isten kívánsága, amit a mi yitten idiomatikus kifejezés foglal magában.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Hogyan alkalmazhatóak Mózes ötödik könyvének ígéretei Jézus első és/vagy második eljövetelére? Miért szükséges, hogy Isten népe megtérjen Jézus második eljövetele előtt? A megtérés héber gondolata (amely a régi utakhoz való visszatérést feltételezi) hogyan alakítja a megtérés fogalmát Isten utolsó időkben élő népe számára? Figyelembe véve a Mózes ötödik könyvében feltárt tanulságokat, hogyan valósul meg a szívünk körülmetélése?

III.    ALKALMAZÁS
Teszteld, hogy mennyire hiteles a megtérésed! Emlékezz vissza saját megtérésed tapasztalatára! Hányszor kértél bocsánatot valakitől, akit megbántottál? Amikor azt mondod, hogy „sajnálom!”, hozzáteszed a „de” ellentétes értelmű kötőszót is? Vádolod az illető személyt valamivel?
Teszteld, hogy mennyire őszintén keresed Istent! Beszélgessetek az alábbi pedagógiai tanácsokról: Ha keresel és nem találsz, nem fogsz hinni; ha nem keresel és mégis találsz, szintén nem fogsz hinni; egyedül akkor hiszel, ha keresésed nyomán találsz, eredményre jutsz. Hogyan alkalmazható ez a megfigyelés Isten keresésére és megtalálására? Mennyire igaz ez az állítás? Miért van az, hogy egyesek keresik és megtalálják Istent, mások viszont akkor is megtalálják Őt, ha nem keresik?
Gyakorold a megtérést!
•    Személyes gyakorlat: Olvasd el az 51. zsoltárt, Dávid bűnbánati imáját!
•    Imádkozz irgalomért! (Zsolt 51:3)
•    Ismerd be a bűneidet! (Zsolt 51:5)
•    Légy felelősségteljes az iránt, akivel szemben bűnt követtél el! (Zsolt 51:6)
•    Kérj új szívet Istentől! (Zsolt 51:7–12)