ZSOLTÁROK KÖNYVE 144

1Dávidé. &Áldott az Úr, az én kõváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat. 2Jóltevõm és megoltalmazóm, mentõváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: õ veti alám népemet. 3Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van reá? 4Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék. 5Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6Lövelj villámot és hányd szerte õket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket. 7Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekbõl, az idegen-fiak kezébõl; 8A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze. 9Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged; 10Ki segítséget ád a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az õ szolgáját a gonosz szablyától. 11Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezébõl, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze. 12Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nõve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok. 13Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelõinken. 14Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon. 15Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.